Botka: az MSZP ajánlatot tesz a listás helyek elosztására

Az MSZP "nagyvonalú" ajánlattal fordul "a demokratikus ellenzéki pártokhoz" a listás választási helyek elosztása érdekében - közölte az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Botka: nem minden ellenzéki párt akarja leváltani a kormányt, hanem saját politikai túléléséért küzd

Legyőzhetjük Orbán Viktort és megfordíthatjuk a magyarok sorsát - mondta Botka László szombaton Budapesten.

Szabó Bálint szerint Botka László bűnözőkkel veszi körül magát

Botka László bűnözőkkel veszi körül magát - jelentette ki Szabó Bálint jogász szerdán Szegeden.

Szabó Bálint szerint csalás történhetett a szegedi Mars téri piac felújítása során

Csalás történhetett a szegedi Mars téri piac felújítása során, az ügyben nyomozás folyik, és fennáll a veszélye, hogy a városnak vissza kell fizetnie 1,9 milliárd forint uniós támogatást - közölte Szabó Bálint jogász kedden a helyszínen.

Fidesz: Botka László szólaljon meg, mit tud a parkolási botrányról!

A Fidesz arra szólította fel Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hogy mondja el, mit tud a szegedi parkolási botrányról.

Szabó Bálint: Botka László a szegedieket sarcolja a magas parkolási díjakkal

Az országban Szegeden a legmagasabbak a parkolási díjak; miközben Botka László a Fizessenek a gazdagok szlogennel kampányol, a szegediekkel fizetteti meg az ismerőseinek, párttársainak ingyen osztogatott szegedi parkolóbérletek árát - mondta kedden, a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztató

Botka: koordinálja Tóth József az MSZP fővárosi választási felkészülését!

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt javasolja, hogy a szocialisták legsikeresebb fővárosi polgármestere, Tóth József (XIII. kerület) koordinálja az MSZP budapesti választási felkészülését.

Molnár Zsolt: baráti hangulatú volt a megbeszélés Botka Lászlóval

Baráti hangulatúnak nevezte Molnár Zsolt szocialista elnökségi tag a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden azt a megbeszélést, amelyet előző nap folytatott az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

Botka: nem tűröm az árulást

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem tűri a pártjában az árulást és a Fidesszel való kollaborációt, az ellen - szavai szerint - tűzzel-vassal harcolni fog.

Botka: jövőre Orbánra vagy Európára szavazhatnak a magyarok

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választások tétje az, hogy Orbán Viktorra vagy Európára szavaznak-e a magyarok.

Fidesz: tudott-e Botka László Czeglédy Csaba "üzelmeiről"?

A Fidesz számos kérdésre várja a választ az MSZP-től Czeglédy Csaba, őrizetbe vett szocialista politikussal kapcsolatban, egyebek közt arra kíváncsi, tudott-e Botka László miniszterelnök-jelölt a politikus "üzelmeiről".

Kósa: mennyit kap Botka a határkerítés lebontásáért?

Mennyi pénzt és milyen politikai támogatást remél az MSZP miniszterelnök-jelöltje azért, hogy lebontsa a határkerítést? - kérdezte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szombati debreceni sajtótájékoztatóján.